Sajópálfalai zarándokház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Zarándokház
 
Programok
 
Galéria
 
Kegyhely
 
Ajánlott oldalak
 
Híreink
Híreink : Boldogok akik megtartják útjaimat (Péld 8,32) Az edelényi egyházközség zarándoklata Sajópálfalára

Boldogok akik megtartják útjaimat (Péld 8,32) Az edelényi egyházközség zarándoklata Sajópálfalára

Szeptember 21-én mintegy 20 ember indult el egyházközségünkből hogy a kissé borús időjárás dacára gyalogosan elzarándokoljon Sajópálfalára.

 

Indulás előtt kértük az Urat és a Szűz Anyát, hogy segítsen minket célunk elérésben.  Marincsák László atya elmélkedése után – az újonnan megszentelt zarándok keresztet követve – énekelve, imádkozva elindultunk. Útközben megálltunk Borsodszirákon, Boldván, Sajósenyén, Sajóvámoson. Ezen alkalmakkor imaórát végeztünk és László atya elmélkedésének folytatását hallhattuk. Az elmélkedések lelki vezérfonalai voltak zarándoklatunknak.

Késő délután értünk a sajópálfalai templomba. Polgári László atya köszöntő, üdvözlő szavai után Szent Liturgián vettünk részt – ahol a helyi parókus atya szavait hallhattuk a prédikációban – mintegy ezzel zárva a napot és a zarándoklatot.

A hit évének egy sajátos programja volt e nap számunkra, s valóban az elkötelezettségünk megerősödésével térhettünk otthonunkba.

 

Hálát adunk neked, emberszerető Urunk, lelkünk jótevője, hogy e mai napon is méltattál bennünket mennyei és halhatatlan titkaidra. Igazgasd ösvényeinket!

 

Fényképalbum

 
Kenethozókról elnevezett Női Monostor
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG