Híreink : Abaúj-Hegyalja Esperesi Kerület lelkinapja |
Abaúj-Hegyalja Esperesi Kerület lelkinapja

Az Abaúj-Hegyaljai Esperesi Kerület február 18-án, hétfőn tartotta lelkinapját Sajópálfalán.
10 órakor kezdődött a program imaórával. Közel harminc hívő érkezett az egyházközségekből, és a kerület papjainak, több mint a fele fontosnak érezte, hogy egy kicsit közösen imádkozzunk a nagyböjti időszakban. Az imaóra után Főtisztelendő Obbágy László baskói parókus atya gondolatait hallgathattuk meg, aki a kerület „rangidős” papjaként, mint egy bölcs nagyapa tanított minket, számtalan színes történettel illusztrált elmélkedésében. Főtisztelendő Gorcsa György kerületi esperes, tokaji parókus szándéka szerint, ezután közös beszélgetés következett, a téma természetesen a böjti önmegtagadások voltak. Az ebéd után a templomban Főtisztelendő Polgári László sajópálfalai parókus ismertette a Kegykép és a község történetét, mely után Parakliszt imádkoztunk. Közben volt lehetőség részesülni a bűnbocsánat szentségében. Visszatérve a zarándokházba esperes atya elmélkedését hallgathattuk meg, aki egy gyönyörű vers segítségével, már Pilátus palotájába repítette gondolatainkat. Imaórával zártuk közös együttlétünket, azzal a jó elhatározással, hogy legkésőbb jövőre találkozunk ugyanitt.
fényképek
|