Sajópálfalai zarándokház
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Zarándokház
 
Programok
 
Galéria
 
Kegyhely
 
Ajánlott oldalak
 
Híreink
Híreink : Léleképítő

Léleképítő

Zarándok referenssé nevezte ki szeptemberben Orosz Atanáz püspök atya Polgári László sajópálfalai tisztelendő urat. Ő az a lelkipásztor, aki azt a kegyelmi ajándékot kapta, hogy a görögkatolikusság két lelki központjában szolgálhatta-szolgálhatja Istent és a közösséget.


 

Polgári atya már kezdő parókusként megtapasztalta, hogy milyen fontos a felnőttképzés a hitélet fejlődésében. A Nyíregyháza-Jósaváros Egyházközség sok kis közösségből épült fel. Ezeknek a közösségeknek igényük volt a hitben való fejlődésre, képzésre. Keresztes Szilárd püspök atyát folyamatosan bombáztam, hogy építsünk egy felnőtt képző házat, mert ezen a téren a tőlünk sokkal kisebb egyházak is megelőztek minket. Amikor félkész volt a Máriapócsi Zarándokház, és kellően sok gond volt a befejezésével és a működtetésével, odahelyezett, hogy ha annyira fontosnak tartottam, akkor fejezzem be és indítsam el. Így kerültem Máriapócsra- meséli László atya.

Két éven át működtette a zarándokházat, közben bejárta a magyarországi és ausztriai lelkigyakorlatos házakat, s az ott gyűjtött tapasztalatokat használta fel arra, hogy munkatársaival kialakítsa a máriapócsi ház tematikáját.

„A kereszténység történetével egyidős a zarándoklás. Fontos kimozdulni testileg, hogy lelkünket is megmozdítsuk. Fontos, hogy olyan helyre menjünk, ahol Istennel különösképpen is találkozhatunk. Az is fontos, hogy legyen időnk a magányos imára, a személyes mondanivalóra, de az is, hogy a közösség imája erőt adjon, felemeljen, vigasztaljon, egyensúlyba hozzon. A tematikus képzéseken túl a zarándokéletnek ezeket az alapigényeit igyekeztünk a zarándokházban kiszolgálni, segíteni. Ottlétem harmadik évében a kegytemplomot is megkaptam feladatként. Nagy öröm volt az egyházmegye szívében, Máriapócson szolgálni. Látni egyházunk élő hitét, a testi és lelki gyógyulásokat. Nagy kihívás volt megtalálni a gyorsan változó Magyarországon a lelki élet változásaihoz igazodó lelkipásztorkodás formáját, eszköztárát- mondja.

2001-ben helyezték Sajópálfalára, ahol egy erős hitű közösségre lelt. Itt is „építésbe” kezdett, ifjúsági, felnőtt, ifi-házas, nyugdíjas csoportok alakultak ki, papi hivatások születtek. Két filia: Sajóvámos és Szirmabesenyő önálló egyházközséggé fejlődött. „A sajópálfalai szolgálat külön ajándéka a zarándokélet. Nem olyan pezsgő búcsújáróhely, mint Máriapócs, de éppen a csendességével, kicsiségével vonzó azoknak, akik erre vágynak. Sikerült egy zarándokházat is építeni, amelyben most már elindult a zarándokok kiszolgálásán túl a lelkigyakorlatos élet is. Egyik mindennapos templomjáró néni jegyezte meg a napokban, hogy korábban tíz évente egyszer láttuk a püspök atyát, most pedig már hiányzik, ha havonta legalább kétszer nem találkozunk vele”.

Polgári atya azt mondja, hogy a zarándokokkal való törődés elsősorban figyelmességet és időt igényel, de szükség van a logisztikai érzékre is. Kezdetben egyedül szolgált, ma már van főállású segítője is. „Igyekszem felismerni az ideérkezők lelki állapotát, és a zarándokhely azon értékeiről beszélni nekik, amely segít az ő lelki fejlődésükben. A sajópálfalai templom és környezete önmagában is beszédes. Sokszor csak arra van szükség, hogy abban segítsek, hogy megérkezzenek lelkileg is a zarándokok. A többit már elvégzi a kegykép, a templom és környezete által a Szentlélek.”

Arról is beszél, hogy nem akarnak Máriapóccsal versenyezni, hiszen nem is lehet. Az a céljuk, hogy Sajópálfalát az exarchátus lelki központjává tegyék, ahová egy évben legalább egyszer eljut minden egyházközség. Ehhez adja meg László atya munkatársaival és korábbi tapasztalatával a lelki, tárgyi segítséget.

„Mindezeknek még az elején tartunk. Nem szabad nagy számokra, eget rengető eseményekre gondolni. Nem is szeretnénk Sajópálfalát tömegrendezvények helyszínévé tenni. Annak örülnénk, ha sikerülne megőrizni legnagyobb értékeit: a csendet, a meghittséget, a sugárzó harmóniát és békét, hogy az Istenszülő kegyképe lehessen mindig a főszereplő ezen a helyen.”

A Szűzanya áldása kísérje munkáját!

 
Kenethozókról elnevezett Női Monostor
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG